Részlet a Kockázatok és mellékhatások c. könyvből

kockázatok és mellékhatások részlet

“A kezelésről a szüleim házába érkezve meglátom, amint magába roskadva üldögél a foteljében, éppen tévét néz, de a gondolatai egész máshol járnak. Az arca magán viseli egy gondterhelt élet ráncait. A szemei nedvesen csillognak. Észreveszem, amint letöröl egy kósza, eltévedt könnycseppet. A tévét nézi, de a kezeiben képek sorakoznak, amelyeken magamra ismerek, a gyermeki énem köszön vissza. Úgy szorítja fáradt kezeivel azokat a fotókat, mintha sosem akarná elengedni. Megpillantom a tőlem kapott nyakláncot a szíve tájékán. Úgy tűnik ragaszkodik hozzá, mint gyermek az elrongyolódott, „agyonszeretett” plüssjátékához. Az asztalán egy anyák napi bögre hever az általam választott üzenettel. Különös, de amikor kiválasztottam azokat az ajándékokat, nem sejtettem, hogy egy nap majd ilyen sokat fognak jelenteni a számára.

Ezen a napon vettem csak észre, hogy maga köré gyűjtötte az összes tárgyat, ami rám emlékezteti, vagyis az egészséges gyermekére.

Távolról figyelem, megbabonázódtam, képtelen vagyok levenni a szemem róla és a környezetében leledző tárgyakról. Hirtelen beugranak a hozzájuk fűződő emlékképek. Tisztán emlékszem, hogyan reagált, amikor megajándékoztam velük, minden egyes alkalom megélénkül az agyamban, újralátom az eseményeket. Nemcsak a körülötte heverő dolgok kapcsán ugranak be régi történések, hanem a fő életeseményeim is felidéződnek. Látom magam előtt az örömét minden egyes sikeres vizsgám után. Ismét érzem a féltő aggodalmát, amely végigkísérte az egész gyermekkoromat. Egy pillanatra átélhetem a feltétel nélküli szeretete által vezérelt cselekedeteit, az öleléseit. Az anyai szeretete olyan erősen tartja bennem a lelket, hogy soha fel ne adjam, és soha el ne engedjem a céljaimat.

Ahogyan látom elkeseredésében, egészen megkövülve, olyan, mintha megint gyermek lennék és valami rosszat tettem volna, amivel bánatot okoztam neki. Ettől egy erőset dobban a szívem és hirtelen forróság önti el a mellkasomat, az arcom kipirul és leküzdhetetlen vágyat érzek, hogy ismét a karjaiba vethessem magam és bocsánatot kérhessek tőle.

El akarom mondani neki, hogy ne gyászoljon, mert a szívem még mindig dobban és nem fogyott ki minden vágyam az életben maradásra. Szeretném elmondani neki, hogy mennyire igyekszem és nem célom meghalni rákban. De leginkább azt akarom a tudomására hozni, hogy erős és becsületes embert nevelt belőlem, akinek nem szokása feladni a küzdelmet, attól még, hogy néha elfárad egy kicsit. Annyi mindent mondanék, de egy hang se jön ki az ajkamon. A bennem rekedt vallomások tömkelege fojtogat. Egy óriási gombóc burjánzik a torkomban, amely nem hagyja, hogy szavakká alakítsam a legőszintébb mondanivalómat. Közelebb lépek hozzá, megölelem és megsimítom a hátát.
Végül ráeszmélek, hogy elegendő, ha csupán annyit mondok, hogy KÖSZÖNÖM.”

Több info itt!

Comments are closed, but trackbacks and pingbacks are open.