Nincsen rózsa tövis nélkül

nincsen rózsa tövis nélkül

Gondolkoztál már azon, hogy egy párkapcsolatra vonatkoztatva mit jelenthet ez a mondat?

Bizony elég sokan abban a hitben élnek, hogy elegendő, ha két ember szereti egymást, nem számít, hogy totál összeférhetetlenek, nem is illenek össze, mert majd változnak egymásért.

Valójában az az egészséges kapcsolat, ha mindennel együtt fogadjuk el a másikat, és ő is minket. Nem akarjuk megváltoztatni egymást, de valamelyeset változunk, fejlődünk, de nem kényszerből és nem parancsra, nem is a lényegünk, hanem csak apró összeszokásként értelmezhető módon.
Ezalatt kitapasztaljuk a másik hibáit is, amelyeket szintén nem lehet egy az egyben kiiktatni, mert akkor az már nem ő lenne.

Lehet-e utálni valakit azért, mert zárkózott, vagy amiatt, mert rendetlenebb?

Utálhatod-e azt az embert, aki nem tud elég nyitott lenni érzelmileg, mert sokat bántották? Ugye, hogy nem?

Sőt nagyon gyakran, azt hallom, hogy bezzeg az elején nem is ilyen volt, és mennyire megváltozott. Ez vajon miért is van így?

Talán, mert az elején mindenki a szebbik felét mutatja, én magam ezért is szoktam inkább úgy hozzáállni mindenhez, hogy teljes képet adjak magamról. Meg kell mutatni egy kis szeletet a negatív részünkből is, mert jobb ha az elején látja az illető, hogy kivel is akar próbálkozni. Ha nem reális képet mutatunk, azzal magunk alatt vágjuk a fát, mert bár meg lehet szerezni a kiszemelt kegyeit, de ha utána teljesen kifordulunk magunkból (vagy inkább visszafordulunk a reális állapotunkba), akkor már nem fog annyira örülni. Becsapva fogja érezni magát, és joggal mondhatja majd azt, hogy én nem azt kaptam, amit vártam, amit láttam, és amiben hittem. Másrészt nekünk sem fog megfelelni, mert hogyan fogadna el, ha végig csak színészkedtünk. Őszintén honnan tudná melyik az igazi énünk?

nincsen rózsa tövis nélkül

Az is megtörténhet, hogy a heves érzelmek egy picit elhomályosítják az illető elméjét. Nem lát teljesen reálisan, ilyenkor sokan hajlamosak legyinteni az apró problémákra. Noha a célszemély megmutatta ugyan a negatív tulajdonságait is, mégis figyelmen kívül lett hagyva. Nem lett feldolgozva, tudatosítva, csak egy egyszerű legyintés történt.

Nem létezik olyan ember, aki mindenben tökéletes, ez nem várható el egy kapcsolattól sem, szeretni kell azt a “tüskékkel” együtt, de azt már nem szabad hagyni, hogy gyakran megszúrjon és elmérgüljön a seb. Hogyha szereted a rózsát, akkor nem próbálod meg lecsupaszítani, megfosztani a tüskéitől, de azért vigyázol, hogy ne szúrjon meg, úgy „bánsz vele”, hogy ne okozhasson sérülést.

Ilyen meglátásból szemlélve az egész két emberen múlik, és azon hogyan viselkednek egymással, mennyire elfogadóak, mennyire látják reálisan egymást, szépségükkel és hibáikkal együtt.

Ne csupaszítsd le a másik embert, de azt se hagyd, hogy ő tegye meg veled, mert az már nem egészséges kapcsolat, ha valakitől azt várjuk, hogy olyan legyen, amilyen nem tud lenni, akkor nem őt szeretjük, csak kialakítottunk egy képet, megalkottunk számára egy szerepet, de az mégsem ő. Nem kényszeríthetjük, hogy eljátssza, ha nem érzi magáénak.

Éppen akkor veszítené el igazán önmagát, s úgy már boldogtalanul hogyan adhatna boldog perceket?

Comments are closed, but trackbacks and pingbacks are open.