Mit érezhet egy gyermek a veszekedések közepette?

veszekedésekEz a történet arra próbál rávilágítani, hogy milyen érzések kavaroghatnak egy gyermekben mikor megtapasztalja a szülei között dúló konfliktusok negatív következményeit. Hogyan éli meg ezeket a veszekedéseket, és milyen károkat okozhat benne.

Mikor megszületett a gyermek érezte, hogy egy egészen másvilág az ahová került, többé nem egy tökéletesen elzárt és védő övezetben lakik, az édesanya védőburka már nem terjed ki mindenhová. Az újszülött mégis azonnal megnyugodott, amint édesanyja beszélni kezdett hozzá és a mellkasára fektette. Még ha nem is volt tökéletes az a fajta biztonság, ő mégis akként élte meg. Úgy érezte, ha az édesanyja vele van, beszél hozzá, simogatja, nem érheti baj.

Idővel egyre jobban megismerkedett a környezettel, amiben lakott. Tudta, hogy minden rendben van, ha anyukája és apukája mellette van. Nem számít, hogy épp főznek vagy takarítanak, maga a jelenlétük és az egyetértésük nyugtatta meg őt. Ha anya jól van, apa is jól van, akkor a gyermek úgy gondolta, hogy itt minden rendben. Érezte minden rezdülésüket, hallotta minden beszélgetésüket.

A gyermek nagyon kifinomult és érzékeny volt édesanyja érzelmei iránt, azonnal tudta, ha valami bántja, ha gondterhelt, kicsit ingerült.

Azokban a napokban többet sírt a kicsi, ő maga sem tudta, hogy pontosan mi a baj, de érezte, hogy valami már nem a régi. Az egykor tökéletes harmónia már a múlté volt.

Egy nap mikor épp a plüssjátékához totyogott csendesen, arra lett figyelmes, hogy szülei kiabálnak egymással. A gyermek hatalmasra nyitotta csodálkozó szemeit, megdermedt egy pillanatra, majd hosszasan nézte őket. Amint észrevette a hadakozó pár, hogy gyermekük figyeli őket, az édesanya felkapta és bevitte a szobájába, ismét beszélt hozzá, de a kicsi számára nem volt elég meggyőző, nem nyugtatta meg egyáltalán, mert valami mégis kiérződött a hangjából.

Néhány hét múlva a gyermek éppen egyedül játszott a szobájában, mikor ismét egy veszekedés szakította meg a nyugalmát. Nem előtte vitatkoztak közvetlenül, ő mégis hallotta, egy csukott ajtó sajnos nem old meg mindent.

A mosolygó kislány egy pillanat alatt elkomorodott. Nem volt már felhőtlen jókedve, síróssá vált és rémültté. Nem érezte már biztonságban magát. A szülei hiába próbáltak több időt tölteni vele, képtelen volt elvonatkoztatni attól, hogy már nincs meg az a kis törékeny és tökéletes világa, amibe beleszületett. Úgy érezte elvették tőle, és egyedül hagyták egy zord, kiabálós, ingerült világban.

A kisgyermek már óvodás volt amikor meglátta egy borongós délutánon az anyukáját sírás közben. A nő azt hitte, hogy a gyermek elől elrejtheti a könnyeit, de tévedett. Ha le is törölte őket, a kislány pontosan tudta, hogy sírt.

A kisgyerek magányos volt az óvodában, félt megnyílni a többi gyereknek.

Később ha valami nézeteltérést tapasztalt társai között, ő azonnal intézkedett. Odament hozzájuk és rájuk kiabált, hogy hagyják abba.

Elérte az iskolás kort, de környezete mit sem változott. Tele konfliktussal, meg nem értettséggel, s ő gyakran az üvöltözés közepette volt kénytelen tanulni.

Idővel megpróbálta függetleníteni magát a hallottaktól. Nem vett tudomást a balhékról, de legbelül mégis felemésztette a bánat. Egy gondolatot képtelen volt elhessegetni, rettegett, hogy a szülei elválnak. Úgy érezte képtelen lenne egy olyan világban élni, ahol nincsenek együtt a szülei, s mégis valahol bántotta, hogy folyton viszály dúl közöttük. Érezte, hogy ez sem egy megfelelő élet.

Mikor elérte a 15 éves kort szülei éppen jobb időszakot éltek. A lány boldog volt, azt hitte, hogy már vége a sok összeütközésnek és talán ismét kezdenek jól kijönni egymással, még ha teljesen nem is vannak összhangban. Ám a boldog percek nem tartottak sokáig, újra eljött a marakodások sorozata.

A lány gyakorta őrlődött a két szülője között, képtelen volt eldönteni, hogy melyikük pártjára álljon. Iszonyatosan elkeserítette ez a helyzet, hiszen ő mindkettejüket nagyon szerette, nem akart választani közülük.

Évek teltek el, a helyzet csak egyre romlott, már szinte mindennaposak voltak a harcok. A lány igyekezett minél kevesebb időt tölteni otthon. Nem akarta látni és hallani a szörnyűségeket.

Egy nap nagy bejelentést tett civakodó szüleinek. Elmondta nekik, hogy összeköltözik a barátjával. Eleinte úgy gondolta, hogy talán most rendbe jön az élete, végre boldog lehet a saját kis otthonában.

Teltek az évek, s hirtelen egy vitahelyzetben találta magát, akkor döbbent rá, hogy éppen úgy viselkedett abban a helyzetben ahogyan ő látta gyermekkorában szüleitől.

Valami eltört benne, időbe telt mire összeszedte magát és elkezdte kigyomlálni magából a sok sérelmet.

 

A sebek begyógyulnak, de a helyük ottmarad örökre.

 Kiemelt kép: Pixabay

Comments are closed, but trackbacks and pingbacks are open.