Mire gondolj, ha elvesztettél valakit?

mire gondolj, ha elvesztettél valakitMikor elvesztünk valakit, vagy véget ér egy kapcsolat hirtelen megáll a világ körülöttünk, és beleragadunk a tragikus eseménybe. Ilyenkor az ember hajlamos lehet úgy érezni, hogy képtelen kimászni a mélységből, a nap minden percében azon jár az esze, hogy mit tehetett volna másképp, mivel vonhatná vissza a történteket.

Egyszerűen az elménk nem akar belenyugodni a történtekbe, ezért is olyan nehéz elfogadni a fájó dolgokat, mert egy darabig még küzd a tények el nem fogadása érdekében.

Meg kell adni a módját mindennek, megvan az ideje a szomorúságnak is, viszont van egy kis baj is ezzel, hogy az ember időt veszít, és nem mindegy mennyit.

Egy betegség esetén is fellelhető ez az emberi viselkedés, ami a személyek elengedése kapcsán.

A tagadás, a „nem akarom, hogy így legyen” érzés hátráltat a továbbjutásban és a gyógyulásban egyaránt. Nem mindegy meddig tart ez az időszak, mert ha arról van szó, hogy nem fogadjuk el egy betegség tényét azzal is csak ártunk magunknak, mert attól még ott van, meg kell birkózni vele, és elkezdeni harcolni. Ugyanez igaz egy zátonyra futott kapcsolat esetén is, egyénenként eltérő lehet a gyászidőszak időtartama, de figyelni kell arra, hogy krónikusan ne betegítsen meg. Tudni kell mikor van itt az ideje a felállásnak, a továbbhaladásnak, s ebben a hozzátartozóknak és a barátoknak egyaránt segíteniük kell.

Szintén hátráltató tényező a tagadáson kívül, ha elfojtod az érzéseidet, elzárod mélyen őket. Legbelül ugyanúgy gátolnak és mételyeznek. Ki kell őket ereszteni. Ezért mondják azt is, hogy a hatalmas fájdalmat ki kell sírni, ne maradjon bent. A sírás felszabadít, elhoz egy kis megkönnyebbülést.

Jól tudom, hogy iszonyatosan nehéz megbirkózni a legfájóbb eseményekkel, és sovány vigasz arról olvasni, hogyan éljünk tovább. Mégis elég fontosnak kell érezned magad ahhoz, hogy ilyeneket olvass és fel akarj állni.

Gondolj arra, hogy mennyien vannak, akik szeretnek, akikre támaszkodhatsz, mert bizony vannak ilyen személyek, lehet, hogy még nem találtad meg a megfelelőket, de léteznek és jönni fognak. Képzeld el újra, hogy milyen volt az az időszak amikor még nem érezted elveszettnek magad, amikor még nem jártad a sötét mocsarat. Meríts erőt azokból az időkből. Tudnod kell, hogy ismét lesz olyan időszak, csak a bánat miatt nehéz meglátni a derűsebb jövőt.

Gondolj arra, hogy mennyire egyedi vagy és megannyi jó tulajdonság, tehetség van birtokodban, egy ilyen csodás lényt nem lehet „nem szeretni”. Tudnod kell, hogy szerethető vagy. Nem érdemes rengeteg időt tölteni a múlton való rágódással, mert az hátráltat. A múlt árnyéka örökké ott lebeg a jelenedben, ha nem szakítasz vele erélyesen.

A bánat megélése időt követel magának, ugyanúgy végig kell menni a hátráltató szakaszokon is ahhoz, hogy eljuthass az elfogadás, elengedés státuszba, csak arra figyelj, hogy ne maradj a szomorúságban túl sokáig. Csak addig élj a bánatban, ameddig feltöltöd magad energiával és megtalálod az ösztönző gyógymódot. S ha már megvan élj vele, lépj tovább, állj fel!

Mire összpontosíts?

Önmagadért érdemes továbblépni, a boldogságod érdekében.

Valakiért, aki számít rád.

Mert egyedi vagy.

Szerethető vagy.

Megérdemled, hogy ismét vidám és derűs legyél.

Te magad állsz saját magad boldogsága útjában, ezért ez a te kezedben van, te dönthetsz arról, hogy továbblépsz, elindulsz egy szebb jövő felé, vagy maradsz a keserűségben.

 Kiemelt kép: Pixabay

Comments are closed, but trackbacks and pingbacks are open.