Itt van az ősz! 2. rész


itt van az ősz Amikor utolér a nátha

Eleinte arra leszek figyelmes, hogy egy égő, irritáló érzés telepedik az érzékszerveimre. Különösen az orromnál tapasztalható elviselhetetlenül. A szemem egyre csillogóbbá válik, s idővel fellelhető némi könnyezés is. Ezen a ponton már kezd gyanússá válni a helyzet. Talán bujkál bennem valami? Nem, az nem történhet meg.

Rohamos sebességgel belefogok a megelőző tevékenységeimbe, hátha sikerül még visszafordítanom az ellenem induló aprócska vírushadsereget, ám meglepően erősek és túl sokan vannak. Egyre gyarapodik a számuk. A testemben leledző védelmi vonal hős katonái idővel megfogyatkoznak. Úgy tűnik későn kapcsoltam, már jóval korábban figyelnem kellett volna, nehogy eluralkodjon rajtam ez a kórság. A szemem már nem csak időnként könnyezik, folyamatosan ég, s amint a tükörbe pillantok egy enyhén pirosas orrú, sírós tekintetű személy néz rám vissza.

Jaj ne! A felhalmozódott orrváladéktól alig kapok levegőt, a fülem is bedugult. Undorító és ocsmány egy betegség ez a nátha. Bár lenne biztos módja az elkerülésének. Sajnos semmi sem 100%. Minden alkalommal nem sikerül kivédeni, pedig egészen mesterfokra sikerült fejlesztenem az évek során a megelőzési módszereimet. Talán csak az elmém hitt annyira bennük? Vagy tényleg sikeres tevékenységek voltak? Esetleg jobb formában volt az immunrendszerem?

Most már mindegy, kár ezen rágódni. Elért a veszedelem és haragszom magamra, a világra. Akármerre járok egy halom zsebkendő a díszkíséretem. Amikor már túl vagyok az önsajnálaton, elkezdek odafigyelni tudatosan, hogy ne fertőzzek meg másokat. Legalábbis igyekszem megtenni a szükséges óvintézkedéseket annak érdekében, hogy minél kisebb legyen az esélye az általam okozott megbetegedéseknek.

Először is az összes kósza, használt zsepimet összeszedem és elviszem egy olyan helyre, ahonnan nem másznak ki az emberek életére törő vírusok. Ezen kívül sosem tüsszentek mások arcába, helyette inkább a saját ruhámba, vagy a tenyerembe, esetleg az alkaromra, noha onnan még elég nagy a szóródás lehetősége. Ha éppen csatakosak az ujjaim egy kiadós orrfújás után, nyomban kezet mosok, s csak azután simogatom meg szeretteim hátát. Főzés előtt szintén alapos kézfertőtlenítés, különben mindent összefogdosnék a kórokozóktól hemzsegő ujjacskáimmal. Igyekszem egy nap többször is szellőztetni, hiszen mi más segítene a folyamatosan lángoló testemen. Az arcom már egészen felismerhetetlenné vált a vörösen izzó szempártól.

Várom, hogy szenvedésem végre elérje a csúcspontot és szűnni kezdjenek ezek a borzasztó tünetek. Úgy vélem ideje megtámogatnom a szervezetemet, célzott oki terápia helyett csak tüneti kezelést alkalmazhatok.

Néhány nap alatt az emberek képesek arra az elhatározásra jutni, hogy betelt a pohár, már nem akarnak kínlódni, egyszerűen el akarják nyomni tüneteik egy részét.

Magam is hasonlóan vagyok ezzel, csak ne érezzem az iszonyatos orrdugulást, s ne lángoljon a torkom minden egyes percben. Aztán idővel megjelenik a dilemma, használjam vagy ne? Ugyan, ha már ennyit kibírtam. De hisz már egészen jól vagyok, áá dehogy. Végül úgyis a vágy győzedelmeskedik, miszerint könnyebb lenne, ha elviselhetőbbé válnának a tünetek. Akkor is, ha tudom, hogy nem lesz előbb vége. Azt mondják gyógyszerrel egy hét, gyógyszer nélkül 7 nap. A java még csak most jön. Szövődmény vagy teljes gyógyulás?

Te szoktál megfázás elleni készítményeket alkalmazni?  Forró italpor vagy tabletta?

 

Comments are closed, but trackbacks and pingbacks are open.