Hogyan lépj ki egy válsághelyzetből?

hogyan lépj ki egy válsághelyzetbőlAz első legfontosabb teendő mindig a lehiggadás. Nem szabad ész nélkül, fejvesztve mindenfélébe beleugrani a válságos helyzetből való kilábalás reményében.

Kell néhány nap, hogy kicsit átgondold a dolgaidat, elemezgesd az adott helyzetet, s nem rögtön kétségbeesetten akarni a változást.

Tehát az első lépés a LEHIGGADÁS, ÁTGONDOLÁS.

Második lépésként fontos megtervezni a szükséges változtatásokat. Meg kell vizsgálnod a helyzetedet, és eldönteni, hogy meg lehet-e oldani az adott dolgot, vagy csupán a továbblépés segíthet. Ha meg lehet oldani, akkor hogyan, és miként. Miféle változtatások, és lépések szükségesek ahhoz, hogy javulás következhessen be.

DÖNTS! Tudod-e tovább folytatni, maradni a jelenlegi helyzetben, s azt hogyan tehetnéd kedvezőbbé, jobbá, élhetőbbé. Ha már nem megy, akkor lépj tovább (pl.: válts munkahelyet, költözz másik városba, lépj ki a mérgező kapcsolatból stb.)

JAVÍTSD MEG VAGY LÉPJ TOVÁBB!

A harmadik lépésben, miután eldöntötted, hogy melyik utat választod, meg kell tervezned pontosabban, hogy milyen tettekkel fogsz tudni kimászni a válságos, reménytelennek vélt szituációból. Ha szakítanod kell, akkor a tettek mezejére kell lépned, ha iszonyúan stresszel a munkád, és már a fizikai jóléted is megsínyli azt az életvitelt, akkor érdemes megfontolni a váltást. Jegyezd fel néhány vázlatpontban, hogy miken szeretnél változtatni, illetve a főbb lépéseket.

ÍRJ VÁZLATOT A CSELEKVÉSEK MEGTÉTELÉNEK KÖRÜLMÉNYEIRŐL.

Negyedik lépésként határozd el magad a tettek megtételére. Már megtervezted, kigondoltad honnan hová szeretnél eljutni, ideje cselekedni is.

CSELEKVÉS.

Ötödik lépés, adj időt magadnak, hogy feldolgozhasd a változást.

Egy nehéz döntés, elhatározás komolyan megterhelheti az embert, nem véletlen, hogy sokan hónapokig, vagy akár évekig halogatják a kezdő lépést. Azonban nem érdemes nagyon sokáig tétovázni, főként akkor nem, ha a szervezeted vészjelzéseket küld egy ideje. Egy boldogtalan helyzetben a lelki problémák mételyezésén túl, idővel testi tünetek is megjelenhetnek. A testi és lelki egészséged érdekében fontos, hogy idejében felismerd a negatív életszakaszokat, és aránylag hamar rászánd magad a változásra/változtatásra.

Sokkal könnyebb egy enyhébb fokú megbetegedést kezelni, mintha már teljesen elborít, pl. egy szorongásos egyénnek célszerű már akkor szakemberhez fordulnia, amikor megjelennek az első jelek, figyelmeztetések, s nem megvárni a generalizálódást. Ha teljesen elhatalmasodik, megjelenhet az állandó fáradtságérzés, megszaporodhatnak az álmatlan éjszakák, rászokhat az éjjeli fogcsikorgatásra, fokozott görcsösség és nyugtalanság léphet fel, s egy sor egyéb kellemetlen tünet alakulhat ki, ami iszonyúan megterheli a szervezetet, s gyengíti a munkateljesítményt, zavart okozhat a kapcsolatokban is. Nem beszélve arról, hogy hozzátársulhatnak egyéb kórképek is, amelyek még tovább rontják az életminőséget.

A tudatosság jelen esetben is nagy szolgálatot tehet számodra. Könnyebben rádöbbensz arra, ha valami már nem tesz boldoggá, ha az életmódod nem kielégítő.

Tehát, amint megtetted a szükséges lépéseket, változtattál, utána ADJ IDŐT MAGADNAK. Fel kell dolgoznod az új helyzetet (eleinte fura lesz, s talán úgy érzed, hogy mégsem kellett volna tenni semmit sem, de ezt csupán az újtól, ismeretlentől való félelem váltja ki). Sokan utólag mesélik el, hogy bizony iszonyú megterhelő volt leszámolni egy rossz kapcsolattal, és még jó ideig szenvedett miatta, viszont amikor már gyógyulni kezdett, hirtelen úgy érezte egy óriási teher hullik le a mellkasáról. Egyesek így vannak egy mérgező kapcsolat megszűnésekor, másoknak pedig egy nagyon stresszes, kellemetlen, megalázó munkakörnyezetből való szabadulás nyújtotta a fellélegző hatást.

A kulcs a kezedben van, te alakítod az életedet. Olyan életkörülményt teremts magadnak, amelyben boldog vagy és nem érzed úgy minden egyes nap, hogy valamit rosszul csináltál, talán nem így kellett volna stb.

Természetes, hogy néha eltévelyedik az ember, nem lehet rögtön meglelni a helyes utat, s nem attól lesz valaki sikeres, hogy sosem hibázik, hanem attól, ha tanul a baklövéseiből, tanul a rosszul megválasztott döntéseiből, és napról napra fejlődik, egyre jobban megismeri önmagát és meg is érti a saját belső világát.

Ha nem megy egyedül, kérj bátran segítséget a családodtól, barátaidtól, szakemberektől! Nem vagy egyedül, mindig van segítség!

Sajnálkozás helyett légy cselekvő egyén!

 

Comments are closed, but trackbacks and pingbacks are open.