Fejezetek egy fejfájós naplójából

fejfájósÉppen filmet néztem a kedvenc fotelomból, amikor érezni kezdtem, hogy valami nem stimmel. Eleinte csak a szemem fájt, aztán kezdett ráhúzódni az egész bal oldalamra. Úgy voltam vele, hogy biztosan kihúzom már az estét, minek vegyek be fájdalomcsillapítót, talán nem fog már erősödni a fejfájás. De tévedtem!

Idővel azt vettem észre, hogy a már iszonyatosan pulzáló féloldali fájdalomtól kínlódva összekuporodva ülök az ágyam előtt. Igyekeztem mihamarabb felkúszni az ágyamra, hátha jobb lesz, de a lelkem mélyén tudtam, hogy nem lesz enyhébb, sem másabb, ugyanaz a pulzáló és megszédítő, de mégis az őrületbe kergető fájdalom fog kínozni.

Valóban így történt, a fekvő helyzet mit sem számított. A szobát bevilágító lámpa fénye is iszonyatosan irritált, fájdalmat éreztem minden másodpercben.

Van az a pont, amikor az ember még azt hiszi, hogy az elméje kimenekítheti a fájdalomból, vagy legalábbis segíthet az elterelő hadműveletben. Ilyen esetekben mindig megpróbálok lenyugodni, más dolgokra koncentrálni, esetleg elmerengeni ábrándos álomképeimben. Persze mit sem ér az egész, hogyha félbeszakítja a merengésemet egy ronda migrénes sajgás.

Miután rájöttem, hogy az agyam nem tud rajtam segíteni, megpróbáltam kielemezni a fájdalom típusát, intenzitását, hiszen mi másra gondolhatna az, akinek a feje a fájdalomtól zsong.

A percek olyan hosszúra nyúltak, mintha nem is percek teltek volna el, hanem órák.

Egyre azon görcsöltem, hogy mikor fog végre enyhülést hozni a kimenekítő hatóanyag. Tudtam, hogy hatnia kell, csak ki kell bírnom addig. Egészen megbénított a másodpercenként nyilalló kín. Éreztem már lüktetőnek, sajgónak, pulzálónak, hasogatónak, mintha a világ összes fejfájás típusa felvonulna előttem egy pillanat alatt, és mind bemutatná sajátosságát. Mégis tudtam, hogy nem tarthat örökké, egyszer vége kell szakadnia, mintha elvágták volna.

De mikor jön el az a perc?

Túl sokat vártam a cselekvéssel, és megjelent a hányinger is, a gyomrom hirtelen meg akart szabadulni a néhány órával korábban elfogyasztott finom vacsorától.

Ismét ülve találtam magam egy edényke társaságában. Jobb az elővigyázatosság, mint egy hirtelen bekövetkező meglepetés.

Még néhány perc és talán eljön az enyhülés csodálatos érzete, ami szinte szavakba sem önthető élményt nyújt majd.

Hunyorogva rápillantottam a szőnyegre, de a minták egyre csak táncoltak és fura színekben pompáztak. Arra gondoltam, hogy nem ücsörgök tovább, úgyis mindjárt jobb lesz, elindulok komótosan, ámde óvatosan a kis tálkával az ölemben a fürdőszobába.

Mire visszaértem észrevettem, hogy már egészen elviselhető szintre állt be a korábbi gyötrelem. Néhány perc múlva teljesen el is múlt. Végre megjelentek a saját gondolataim a „fájdalmasak” helyett.

A fejfájás általi kín nyomott hagyott, de tudtam, hogy reggel már egy szép, élettel teli arcot fogok látni a tükörben.

 Kiemelt kép: Pixabay

Comments are closed, but trackbacks and pingbacks are open.