Egy küzdelmes gyermekkor

küzdelmes gyermekkorAz élet mely területein érte hátrány a gyerekkorában elszenvedett lelki törések, traumák miatt?

Elsősorban az volt a gond, hogy nincs kitartásom, egy ideje javult valamennyire, de még mindig jelen van.

Az első probléma a kitartáshiány. Olyan esetben sem vagyok igazán kitartó, amit szívesen csinálok.

Második probléma az akaraterő hiánya. Ilyenkor, ha valami nagy dologért kellene küzdeni, ami a jövőm szempontjából fontos lehet, olyankor is gyakran kudarcot vallok azáltal, hogy nem küzdök eléggé.

A harmadik eset az önbizalom kérdése. Úgy gondolom az előző kettővel összefügg. Úgy vélem az önbizalomhiányból fakadhat az első kettő probléma, mert úgy érzem, hogy ezzel kezdődött.

Hogyha sírtam gyerekként, előfordult gyakrabban, hogy azt rám hagyták. Nem minden esetben vigasztaltak meg. Magamra maradtam a problémámmal.

 

Felnőttkorára mennyit változott ez a helyzet?

Sokat kellett magammal küzdenem azért, hogy helytálljak az életben, de még így is mindig a nehezebb utat járom.

A kitartásom javult, amibe végül belevágok, fáradhatatlanul végigviszem, amennyiben úgy látom, hogy van értelme. Ennek van azonban egy hátulütője, hogy hajlamos vagyok a végtelenségig újracsinálni valamit, csak mert nem vagyok megelégedve a végeredménnyel.

Így nem mindegyik esetben lesz belőle pozitív végkifejlet.

A legnagyobb problémám a mai napig az akaraterővel van, nekiálljak valaminek egyáltalán. Sokat kell győzködnöm magam arról, hogy miért is fontos nekem az, amit csinálok. Akár a megélhetésről van szó, akár csak egy kisebb szívességről, ez a gátlás szinte minden esetben előjön nálam. Talán annyi változott vele kapcsolatban, hogy hamarabb le tudom küzdeni.

 

Van segítsége e lelki problémák leküzdésében?

Volt egy pár éves időszak, amikor csak egy jó barátomra számíthattam, aki szintén hasonló gondokkal küszködött, segített, hogy egymásnak kifejthettük a problémákat, segítettünk egymásnak feldolgozni, megérteni a történteket.

Azóta viszont már a barátnőm jelenti a támaszomat, aki nem ítélt el azért, aki vagyok, vagy esetleges negatív döntéseimért. Segített, hogy túljuthassak bizonyos problémákon. Akár lelki eredetű volt, akár a mindennapokból származó probléma.

 

Szülei felismerték ezeket a problémákat? Hogyan viszonyultak a helyzethez?

Gyerekként elvittek nevelési tanácsadóhoz, aminek közvetlen hatásait akkoriban nem feltétlenül tapasztaltam, vagy nem tudok róla, de felnőttként sokat tanultam azokból az esetekből, amiket ezeken a foglalkozásokon átéltem.

Mindkét szülőm észlelte a problémákat, de nem feltétlenül tapasztaltam azt, hogy a hozzáállásuk megváltozott volna.

Valószínűleg anyukám a mai napig tisztában van ezeknek egy részével, kis mértékben változott is, apukámról viszont nem tudom, mert vele érzelmi dolgokról nem szoktunk beszélni soha.

 

Mit üzen a hasonló problémákkal küzdőknek?

Inkább a szülőknek üzennék, ha úgy érzik, hogy a gyereknek bármiféle lelki problémája van, akkor forduljanak vele szakemberhez, lehetőleg minél hamarabb, hogy gyerekként megoldódjanak ezek a problémák és ne hatalmasodjanak el a felnőttkorra.

Kiemelt kép: Pixabay

Comments are closed, but trackbacks and pingbacks are open.