Borbála és alteregói bevezetés

Borbála és alteregóiBorbála egy barna hajú, átlagos termetű nő. Külsőre semmi szokatlan nem látszódik rajta. Pontosan úgy viselkedik, úgy éli az életét, mint a legtöbben. Bori fordítóként dolgozik, home office „üzemmódban”. Ez a munka számára meglehetősen ideális választásnak bizonyult, hiszen nem szereti a kötöttségeket, nehezére esik korán kelni, és egy 8 órás intervallum szigorú szabályainak eleget tenni.

A napjai nagy részét otthonában tölti, mondhatni a „saját irodájában”.

Borbála elégedett az életével, eltekintve attól az apróságtól, hogy néha kicsit egyhangúnak érzi a mindennapjait, s ezáltal zárkózottabbá vált, mint amilyen korábban volt. Időnként hiányérzete támad, és olyankor különös gondolatok borítják el.

Az efféle szokatlan órákban gyakran elgondolkodik, hogy vajon milyen lenne az élete, hogyha ő egy egészen más személyiség lenne, mint aki valójában, hogyha kicsit izgalmasabb életet élne. Minden alkalommal, amikor teret enged ezeknek a gondolatfoszlányoknak és érdekfeszítő elmélkedéseknek, egyre közelebb kerül ahhoz az elhatározáshoz, hogy változtasson egy kicsit eddigi életén.

Bori terve már készen is volt. Minden hónapban valaki más lesz, nem ő maga, hanem aki épp lenni szeretne. Ahogyan eljátszott a gondolattal, miszerint bárki lehet, aki csak szeretne, megnyugtató megelégedettség fogta el. Már régóta tudta, hogy több személyiség is lakozik benne, amelyek mélyen lappangtak ezidáig, bizonyára nem fog nehezére esni másként viselkedni, csupán szabadjára kell engednie az elméjét.

Borbála jól megtervezte a következő hónap eseményeit, de legfőképp azt, hogy ki lesz ő, s hogyan fog kinézni, milyen új személyiségjegyeket kell felvennie, ahhoz, hogy teljesülhessen beteges vágya és végre ő maga alakítsa a mindennapjait, az eddigitől jóval extrémebb eltérésekkel.

A terve nem csak annyiból állt, hogy éhes elméjét kielégítse, teljesen bele is akarta élni magát az általa kreált szerepekbe, oly módon, hogy a közvetlen környezete se ismerjen rá. Számára az egész világ hirtelen átváltozott egy hatalmas színpaddá, és izgalmasabbá vált, az egykor egyhangú kis helyiség már nem csak egy iroda volt többé, hanem egyfajta „öltöző”, ahol azonosulhatott az önmaga által kreált személyiségekkel.

Izgatottan várta az elkövetkezendő hónapokat. Tudta, hogy már csak néhány hét magányos óráit kell elviselnie, és utána minden egycsapásra megváltozik.

A munkáját természetesen nem adta fel, úgy vélte, hogy ez az apró kis játék nem fogja meggátolni a „hétköznapi hajtásban”. Napközben ugyanúgy fordító marad, de éjszaka és hétvégén valami/valaki más fogja irányítani a korlátolt elméjét. Teljesen átadja magát az érzésnek, vagyis az új karakter kénye-kedvének.

Comments are closed, but trackbacks and pingbacks are open.