A támogatás szerepe

támogatásAkár egy komoly betegség leküzdéséről van szó, akár egy életmódváltásról minden esetben jelentős szerepe van a szakmai és családi támogatásnak.

Szakmai támogatás szükséges egy betegség leküzdéséhez, a terápia beállításához, koordinálásához, az életmódváltás körülményeinek kialakításában.

Ugyanakkor minden embernek szüksége van arra is, hogy a magánéletében otthon is támogassák.

A család szerepe minden körülmény esetén döntő fontosságú. Nem elég, hogy az egyén megkapja a kezelést, a jó tanácsokat, a gyógyszereket, szüksége van emellett egy szilárd támaszra, akik segítik és tángálják a gyógyulás útján.

Miért fontos, hogy jelen legyen a támogatás az életünkben?

Vannak olyan helyzetek, amikor nagyon nehéz dolgokon kell keresztül menni, pl.: iszonyatosan sok szabályt és megkötést kell betartani, egy a szervezetet súlyosan igénybe vevő terápiát végigcsinálni, amit egyedül nem könnyű megtenni.

Bizonyos betegségeknek eleve nagy a visszaesési gyakorisága, ahol szintén lényeges a stabil támogató háttér.

Ha valaki rászánja magát, hogy életmódot vált, s áttér egy számára kedvezőbb életvitelre, hatalmas önuralomra lesz szüksége, és mindez könnyebben lesz sikeres kimenetelű változás, hogyha nem marad magára gondjával.

Gyakran tapasztalni, hogy az egyén igyekszik lefogyni és másfajta életmódot szeretne folytatni, de a családja egyfajta gátló tényezőként megbélyegzi, kineveti, sőt néha még akadályozza is a siker elérésében.

Ezért nem győzöm hangsúlyozni, hogy támogatni kell szerettünket, mindenféle helyzetben, és tiszteletben kell tartani a döntését, ha ő szeretne nagyobb gondot fordítani az egészségére, nem illik kinevetni, mert egyáltalán nem kacagtató az erőfeszítése, hanem elismerésre méltó.

A rossz példa sajnos ragadós.

Emiatt sem mindegy, hogy hogyan élünk egészségügyileg.

Egy családban, ahol a nagy étkezések a mérvadók, sokkal nehezebb lesz kitörni és másféle táplálkozásra áttérni.

Más részről szükség van empátiára is, pl.:egy alkoholbeteg előtt ne rendezzünk ivópartit, egy cukorbeteget ne kínáljunk hatalmas tortával, süti halmokkal, (kivéve ha neki való, és számára ártalmatlan változatú diabetikus süti) igyekezzünk diszkréten viselkedni és megkönnyíteni az amúgy is nehezebb életvitelét.

 

Mit tegyél, ha nincs a közeledben olyan ember, akire számíthatnál?

Tedd le terheidet egy pszichológusnál, állítsd össze étrendedet egy dietetikussal, keresd fel azokat a patikákat, ahol biztosan tudod, hogy üzemel a gyógyszerészi gondozás. Számtalan olyan szakember létezik az orvosod mellett, akikre még számíthatsz, akiktől tanácsot kérhetsz, és útmutatást. Hidd el, aki szívvel lélekkel végzi hivatását, biztosan segítő kezet fog nyújtani neked, akár egy kedves tanács erejéig, vagy hosszabb beszélgetés kapcsán. Felkereshetsz olyan csoportokat is, ahová hasonló gondokkal küzdő emberek járnak. Biztos vagyok benne, hogy nem maradnál magadra.

Egy nehéz kritikus időszakon sokkal könnyebb túljutni, hogyha tudjuk, hogy nem vagyunk egyedül, éppen ezért legyél te is támogató, biztató, gyógyulást segítő ember!

Comments are closed, but trackbacks and pingbacks are open.